A fák télen - egy vers a természetről

2022.12.11

Gyakran kapok kérdéseket tanítványaimtól a kedvenc zenekaruk/előadójuk dalszövegei kapcsán, ugyanakkor úgy tapasztaltam, hogy a verseket valamiért egyfajta távolságtartással kezelik. Ha angol nyelvű versek olvasását javaslom, többnyire azt a választ kapom, hogy "Magyarul sem tudtam verset soha elemezni!", vagy, hogy "Á... ehhez nekem még nem elég a nyelvtudásom." Pedig, ha jobban belegondolunk, valójában a  dalszöveg sem más, mint megzenésített vers.

Meggyőződésem, hogy a jól megválasztott, rövid, egyszerűbb nyelvezetű versekkel már a haladó szintű nyelvtudás előtt is érdemes próbálkozni. A verssorok értelme, zeneisége valamint a szavak által közvetített képi világ ugyanis már ezen a szinten is érthető és élvezhető. Jó példa erre William Carlos Williams (1883-1963) amerikai költő, az imagizmus egyik kiemelkedő képviselőjének számos műve. 

Az imagizmusról dióhéjban annyit érdemes tudni, hogy az első szervezett modernista költészeti irányzat volt az angol-amerikai irodalomban a 20. század elején. Főbb jegyei az érzékletes képek, a világos és tömör fogalmazásmód, valamint a kötetlen versforma. Lássuk, hogy nyilvánul meg mindez Williams 'Winter Trees' című versében, melynek most decemberben épp aktualitása van!


Winter Trees

by William Carlos Williams

All the complicated details
of the attiring and
the disattiring are completed!
A liquid moon
moves gently among
the long branches.
Thus having prepared their buds
against a sure winter
the wise trees
stand sleeping in the cold. 


Szószedet


A vers értelmezéséhez mindenekelőtt nézzük a szavakat:

complicated - összetett, bonyolult
to attire - felöltözik
to disattire - levetkőzik
to complete - befejez
liquid - folyékony
gently - lágyan
branch - ág
bud - rügy
sure - biztos, bizonyos
wise - bölcs





Tartalom

Összetett lombkoronájuktól a tél közeledtével megválnak a fák. Miközben lassan múlik az idő, a fák mély álmot alszanak lecsupaszított ágaikkal, ily módon védve érzékeny rügyeiket a tél hidegétől.

Szerkezet

A vers mindösszesen három mondatból áll, melyek egyetlen tízsoros versszakba tömörülnek. Ez a tíz sor tehát egyetlen, megszakítás nélküli egységet alkot, miként a fák is egy összefüggő erdőt képeznek. Több verssornál megfigyelhető az áthajlás (enjambment), vagyis a sorok végén nem mindig érnek véget a kifejezések, a gondolati egységek, például: 'details / of the attiring', 'among / the long branches', 'the wise trees/stand sleeping'. Ugyanilyen szabálytalan, egymásba fonódó sorokat alkotnak az erdő fái is. Az első mondatban szereplő 'are completed' passzív ige a mondat és egyben a harmadik sor végére került, továbbá felkiáltójel áll utána, ami formailag is alátámasztja a lombhullás befejeződését.

Értelmezés

A versben használt legfontosabb irodalmi eszköz a megszemélyesítés: lenyűgöző, elegáns, előrelátó, stabil és megbízható élőlényként elevenednek meg lelki szemeink előtt az erdő fái. Az ember szokásos napi rutinja, a reggeli öltözködés ('attiring'), majd az esti levetkőzés ('disattiring') és alvás ('sleeping') a fák vonatkozásában egészen ünnepi jelleget kap. A hétköznapi "get dressed" és a "get undressed" kifejezések helyett az "öltözet" jelentésű, formális stílusú "attire" főnevet használta a költő igeként. A fák nemes eleganciáját mutatja továbbá az is, hogy ők nem kapkodnak, nem rohannak, stabilan egy helyben állva, karcsú karokként az ég felé emelik hosszú ágaikat ('the long branches'), miközben az idő lassú, ám folyamatos előrehaladtával a hold lágyan ('gently') úszik felettük. Mindamellett a bölcs fák ('wise trees') a régmúlt idők tapasztalatát is magukban hordozzák, hiszen tudják, hogy az elkerülhetetlen tél ('sure winter') beállta előtt meg kell válniuk a bonyolult részekből ('complicated details') álló levélruhájuktól. Ily módon felkészülve ('thus having prepared') a hidegre, a követező tavasz eljövetelével ismét rügyet ('buds') bonthatnak majd.

Összefoglalás

A fák tehát az évszakok váltakozása során egy év alatt - nagyobb léptékben ugyan, de - hasonló változáson mennek keresztül, mint az emberek a nappalok és éjszakák körforgásában 24 óra alatt.