A fehér pisztráng - Mese a szerelemről

A reményről és az igaz szerelemről szól 'A fehér pisztráng' (The White Trout) meséje, melyet Samuel Lover jegyzett fel a nyugat-írországi Mayo megyében a 19. században. A mese William Butler Yeats 'Az ír parasztság tündér- és népmeséi' (Fairy and Folk Tales of the Irish Peasantry) címmel, 1888-ban kiadott gyűjteményes kötetében maradt fenn.

A pisztráng a remény és szerelem egyik kevésbé ismert jelképe. Ahogyan a pisztráng a számára védelmet és rejtekhelyet adó, éltető víz mélyén úszik, úgy születnek meg az ember tudatalattijában az érzelmek. Kezdetben csupán formálódnak a gondolataink, vágyaink, érzéseink, de miként előbb-utóbb a pisztráng is felszökken a vízből a levegőbe, a szerelem is megnyilvánul, utat tör magának. A szivárványos pisztráng kétoldalán húzódó rózsaszín csíkról, szintén a romantikus érzésekre, a gyengéd szerelemre asszociálhatunk (szemben a vörössel, mely sokkal inkább az szenvedély és a testi szerelem szimbóluma).

A pisztráng ragadozó hal, és azok akik megfigyelték a viselkedési szokásait tudják, hogy ez a hal nem annyira üldözi a zsákmányát (kisebb halakat, rákokat, rovarokat), sokkal inkább egy sekély helyen türelmesen bevárja, hogy az jöjjön a közelébe és akkor szélsebesen lecsap rá. Így lett a pisztráng a szerelem mellett, a remény, a türelem és az azzal járó siker szimbóluma.

Most pedig lássuk a nyugat-írországi Mayo megyéből származó népmesét a fehér pisztrángról, amelyből azt is megtudhatjuk hogyan került az a jellegzetes rózsaszínes folt a hal oldalára.

A fehér pisztráng

Egyszer régen, nagyon régen élt a tó partján egy gyönyörű kisasszony, akit elígértek a király fiának. Úgy volt, hogy nemsokára hozzá megy feleségül, ám a királyfit váratlanul meggyilkolták és a holttestét a tóba vetették. A kisasszony eszét vesztette nagy bánatában és hamarosan neki is nyoma veszett. Azt beszélték a faluban, hogy a tündérek ragadták el. Akkoriban tűnt fel egy fehér pisztráng a tóban, és az emberek nem tudták mire vélni a dolgot. Ilyen fehér pisztrángot senki sem látott még azelőtt. Teltek-múltak az évek és mindig ott látták a pisztrángot a tóban, s mivel tündérnek tartották, soha nem fogta ki senki.

Egy napon aztán katonák érkeztek a vidékre és kinevetették a falusi embereket, akik tündérnek hitték a fehér pisztrángot. Egyikük el is határozta, hogy ő bizony elkapja és megsüti a fehér pisztrángot vacsorára. Ám amikor a serpenyőbe tette a halat, az emberi lényként kezdett el sikoltozni. A gazfickó azonban nem törődött vele és megfordította, hogy jobban átsüljön. Ám hiába fordította meg többször a pisztrángot a serpenyőben, semmi jele nem volt annak, hogy elkezdett volna sülni.

- No drága kis pisztrángocskám lehet, hogy már meg is sültél csak éppen nem látszik rajtad - mondta a gazfickó és belevágott a késével a halba. A pisztráng erre rettenető nagyot sikoltott és kiugrott a serpenyőből a padlóra.

Földet érve a hal hirtelen egy szépséges teremtéssé változott át. Ruhája hófehér volt, haját arany szalag díszítette, a karján lévő sebből pedig vér szivárgott. 

- Nézd csak, hogy megvágtál, te gazember! - mondta a szép kisasszony és a katona felé nyújtotta a karját. - Miért nem hagytál engem békén a hűs tó vizében? Mért kellett háborgatnod engem őrködés közben?

A katona reszketett félelmében, mint kutya a nedves zsákban. Az életéért könyörgött és bocsánatért esedezett. 

- Őrködve vártam az igazi szerelmemet. Ha akkor érkezik el, amíg távol vagyok, csellévé változtatlak, és addig vadászom rád, amíg a fű nő és a víz folyik! - mondta a kisasszony, mire a katona kegyelmért könyörgött. - Hagyj fel bűnös életeddel! Ezentúl legyél jó ember és járj el rendszeresen gyónni! Most pedig vigyél vissza és dobj engem a tóba ott, ahol megtaláltál!

A kisasszony visszaváltozott pisztránggá. A katona felvette, egy tiszta tányérba tette, és már rohant is vele a tóhoz. Amikor bedobta a tóba, a víz egy időre vérvörös lett. Mind a mai napig van egy kis vörös csík a pisztráng oldalán azon a helyen, ahol a katona megvágta.

A katona jó ember lett és hetente háromszor eljárt gyónni. Végül remete lett belőle és örökké a fehér pisztráng lelki üdvéért imádkozott.

(fordította: Szilágyi Magdolna)

The White Trout

Once upon a time, there was a beautiful lady who lived near the lake, she was promised to a king's son and they were soon to be married; but he was murdered and thrown into the lake. She was so sad that she went out of her mind and disappeared after him. It was said the fairies took her away. In those days a White Trout was seen in the lake for the first time and people didn't know what to think about this creature who was so white. Year after year the trout was seen there and people began to think it must be a fairy so they never caught it.

One day some soldiers came to this area and laughed at the village people who believed the White Trout was a fairy; one of them decided to catch it and cook it in a frying pan. When he put the trout in the pan it screamed like a human creature but he turned it over the other side to fry it better and ignored the screams. He kept doing that several times but there was no sign of the trout starting to cook. This villain said: "My jolly little trout, maybe you are fried enough and you are better than you look" and he put the knife into the fish. Again the trout screamed but this time it jumped out of the frying pan onto the floor.

Suddenly a beautiful lady appeared, she was dressed in white and gold and her arm was bleeding. She said: "Look where you cut me, you villain!" she said, holding out her arm to him, "Couldn't leave me cool and comfortable in the lake and not disturb me in my duty?". The soldier was very scared and trembling all over like a dog in a wet sack, he begged for his life and asked for the lady's pardon. The lady said: "I was on duty waiting for my true love, if he comes while I am away, I'll turn you into a pinkeen, and I'll hunt you up and down until grass grows and water runs!". The soldier begged for her mercy and so the lady said: "Renounce your evil life, be a good man in future, go to your duty regularly and now take me back and put me into the lake again, where you found me."

The lady vanished, and there the soldier saw the little trout, he put it in a clean plate and ran away toward the lake. He threw it into the lake and the water became red as blood for a little while, and to this day there is a little red mark on the trout's side where it was cut.

The soldier became a good man and went to his duty three times a week and, at last, he turned hermit and he used to pray evermore for the soul of the White Trout.