Fókuszban a sárga
A sárga derűs, vidám, nemes szín, amely legmagasabb fokú tisztaságában magában hordozza a világosság természetét. A sárga szín a Nap leghevesebb izzását adja vissza. Melegségével jóleső benyomást kelt a szemlélőben, írta Johann Wolfgang Goethe a 'Színtan' című klasszikus művében.
Nem véletlen, hogy Vincent van Gogh híres napraforgós festményei a festő életének egyik legoptimistább időszakában készültek. Akkor festette őket, amikor példaképét Paul Gaugint várta izgatottan, hogy művésztelepet hozzanak létre együtt Arlesban. A ragyogó sárga színű virágok érzékletesen adják vissza a művész akkori lelkesedését és optimizmusát. Az ekkor festett öt napraforgós csendéletből az utolsó kettőt (melyeket ma az amszterdami Van Gogh Museumban és a londoni National Gallery-ben őriznek) kizárólag sárga színek (krómsárga három színárnyalata és okkersárga) és egy kevés veronai zöld felhasználásával festett meg anélkül, hogy a képek bármit veszítettek volna kifinomultságukból a kék hátterű napraforgós képekhez képest.
A sárga színnek több mint százötven árnyalata létezik. Mivel a természetben számos variációban megjelenő színről van szó, az egyes árnyalatok nem ritkán valamilyen a természetből ismert előfordulásuk után kapták a nevüket, ilyenek például a(z):
- virágok (boglárka, dália, gólyahír, kankalin, kökörcsin, körömvirág, mimóza, napraforgó, nárcisz, pitypang, repce, rezeda)
- gyümölcsök (ananász, banán, barack, birsalma, citrom, grapefruit, körte, mangó, narancs)
- zöldségek (dinnye, répa, tök)
- gabonafélék (búza, kalász, kukorica, szalma, széna)
- fűszerek (curry, kurkuma, mustár, sáfrány, vanília)
- állatok (dongó, csibe, kacsa, kanári, kígyó, kisliba, rigó, róka)
- fémek és drágakövek (arany, borostyán, cink, érc, réz, topáz)
Az angol nyelvben a sárga szín számos kifejezésben előfordul.
Gyakran társítják például a félelemmel:
- to be yellow - gyáva
- to have a yellow belly - gyáván viselkedik
- to have a yellow streak (down one's back) - ijedős, betoji
- yellow-bellied (chicken) - gyáva (nyúl)
- yellow dog - gyáva, hitvány alak
A 19. század közepétől élénksárga borítóval látták el a kétes minőségű és tartalmú ponyvaregényeket, amelyeket olcsón lehetett kapni a franciaországi vasútállomásokon. Ezek a sárga borítójú könyvek (yellow books) a 19. század végén megjelentek a szigetországban és az Egyesült Államokban, ahol a mai napig sárga lapoknak (yellow newspapers) nevezik a botrány- és szenzációkeltésre és egyéb az etikátlan és szakmaiatlan újíságírói gyakorlatra épító filléres pletykalapokat:
- yellow press - bulvársajtó
- yellow journalism - sárga újságírás
- yellow journalist - pletykarovatíró
A sárga újságírás (yellow journalism) kifejezést átvette Kína is, ám némileg másfajta jelentéstartalommal: itt a pornográf könyveket és újságokat jelölik vele.
Míg a sárgának számos negatív asszociációja létezik az angol nyelvben addig az aranyszín mindig valami magasztos, fenséges dologra vonatkozik, gondoljunk csak az alábbi kifejezésekre:
- golden opportunity - nagyszerű lehetőség
- golden age - aranykor
- golden boy / girl - szépreményű fiú / lány
- golden handshake / goodbye / parachute - nagy összegű végkielégítés
- golden goose - aranytojást tojó tyúk
Végül lássunk néhány további idiómát, amelyben valamilyen sárga színű állat, növény vagy egyéb főnév szerepel.
Top banana
Jelentése: fejes, főnök, nagykutya
Első említése: 1927
Eredete: A kifejezés a szórakoztatóiparból származik, ahol az 1900-as évek elejétől a vezető komikust hívták így (valószínűleg Frank Lebowitzra utal, aki előszeretettel használt banánt a burleszk jeleneteiben). A 20. század második felében szélesebb körben kezdték használni a kifejezést és ma főleg az üzleti életben fordul elő.
Példamondatok:
You'll only get a truthful answer if you manage to talk to one of the top bananas.
Who is the top banana here?
He lost a good opportunity to become the top banana at
the organisation.
Butterfingers
Jelentése: ügyetlen, lyukaskezű
Első említése: 1615
Eredete: mindent elejt, minden kicsúszik a kezéből, mint akinek vajtól csúszik a keze
Példamondatok:
I dropped another plate! I'm such a butterfingers today.
That butterfingers always drops the
baseball.
The whole staff was just a bunch of butterfingers who made the same mistake over and over
again.
to look like the cat that ate / got / swallowed the canary
Jelentése:
1) úgy néz ki, mint aki rejteget valamit
2) önelégültnek tűnik
Első említése: 19. század közepe
Eredete: az első jelentésben gyakran fordult elő 19. századi detektívregényekben (többek között Dasehiel Hammetnél)
Példamondatok:
When questioned on the use of campaign funds for his own personal pleasure, the senator looked like the cat that swallowed the canary.
After pointing out his teacher's mistake, he smiled like the cat
that ate the canary.
After her promotion, Janet spent the rest of the day looking like the cat that swallowed the canary.
As good as gold
Jelentése: jó magaviseletű; jó, mint egy angyal
Első említése: 1843
Eredete: A kifejezés kezdetben "eredeti, mint az arany" értelemben volt használatos és arra vonatkozott, hogy az említett dolog nem hamisítvány, azaz valódi, mint az arany. A "good" szót csak később kezdték "jó magaviseletű" értelemben használni. Charles Dickens 'Karácsonyi ének' című regényében (1843) már ez utóbbi jelentéssel szerepel a kifejezés:
"And how did little Tim behave?" asked Mrs. Cratchitt.
"As good as gold," said Bob, "and better".
Példamondatok:
Daddy bought me a new toy for being as good as
gold today.
The boys were as good as gold on our walk.
The children were as good as gold. They sat quietly and read all afternoon.
Honey-mouthed
Jelentése: ékesen szóló, mézesmázos beszédű
Első említése: 16. század közepe
Eredete: ékesen szóló, különösen ha meggyőzésről vagy csábításról van szó; első említése Hugh Latimer (1485 k.-1555) Worcester püspökével kapcsolatban.
Példamondatok:
The king has fallen victim to the honey-mouthed advice of his power-hungry chancellor.
Handsome and honey-mouthed, the young man was able to pick up any woman he wanted.
She cajoled him with honey-mouthed flattery until his suspicion was quieted.
To buy a lemon
Jelentése: hibás, használhatatlan terméket (pl. autót) vásárol
Első említése: 20. század eleje
Eredete: elsősorban a rosszul működő használt jármű vásárlására vonatkozik és feltehetően azzal hozható kapcsolatba, hogy ez a pénzkidobás olyan rossz szájízzel jár, mint a citrom keserű héja
Példamondatok:
Considering how often that car breaks down, I think I bought a lemon.
Sure, it sounded like a good deal at the time, but you bought a total lemon!
We often try to save money by buying second-hand
cars but little do we realise that we are up to buy a lemon.
As keen as mustard
Jelentése: lelkes, izgatott
Első említése: 1672
Eredete: A vasárnapi marhasült elengedhetetlen kísérője a mustár, ami csípősségével és izgalmas ízvilágával kirobbanó frissességet kölcsönöz az ételnek. Ezek után a mustárnak tágabb értelemben is életerőt és lelkesedést tulajdonítottak.
Példamondatok:
Little kids are always as keen
as mustard to learn new things around them.
He went to Europe for a vacation and came home as keen as
mustard to go back.
She is as keen as mustard to get her hands on the new toys that her
mother promised her.
Felhasznált források:
- Kassia St Clair. The Secret Lives of Colour. London: John Murray, 2018.
- Johann Wolfgang Goethe. Színelmélet. Budapest: Genius kiadó, 2010.
- The Free Dictionary - Idioms and Phrases
- The Phrase Finder
- Színnév - Színszótár
- Wikitonary