Grace Connor - Mese a síron túli szeretetről

A keresztény hagyomány szerint a mai nap az elhunyt szeretteinkre való emlékezésé. Felkeressük sírjaikat a temetőben és mécsest vagy gyertyát gyújtunk az emlékükre. A kötelék ugyanis azután sem enyészik el, hogy a halál elválasztja az élőt és a holtat egymástól. Erről a síron túli kötelékről és kötelességről szól Grace Connor története, egy csodálatos ír népmese, mely Miss Letitia Maclintock elmesélése alapján, William Butler Yeats gyűjteményében maradt ránk 1888-ból. 

Grace az észak-írországi Donegal megyében található Clondevaddock járásban, Fanad- félszigetén, egy tőzegláp szélén éldegélt tisztes szegénységben a férjével. A környéken jóravaló és becsületes fiatalasszony hírében állt, aki a gyermekeit szívből szerette. Egy napon egy betegség tragikus hirtelenséggel elragadta őt az élők sorából, ám a lelke addig nem tudott megnyugvást nyerni, amíg nem gondoskodott legkisebb gyermekéről és meg nem fizette a tartozását még a síron túl is...  

Grace Connor

Thady és Grace Connor egy hatalmas tőzegláp szélén éldegéltek Clondevaddock járásban, ahol jól hallották az Atlanti-óceán dörögve a parthoz csapódó hullámait, s ha kinéztek, látták, amint a vad téli viharok végigsöpörnek a Muckish-hegyen és környékén. A mocsárszéli kunyhóban még a nyár is meglehetősen egyhangú és kietlen volt.

Thady Connor a földjén dolgozott, Grace pedig házalóként kereste a kenyerét, járta a környéket, kosarában vászon, karton, daróc- és gyapjú-maradékokkal. az emberek errefelé ritkán jártak nagyobb városban, így kapóra jött nekik, hogy Grace-től vásárolhattak. Sok magányos házban fogadták szívesen az érkezését, és takarították le sebesen az asztalt, hogy kirakhassa áruját. Mivel igen becsületes asszonynak tartották, gyakran megbízták, hogy vásároljon be ezt-azt Letterkennyben és Rameltonban az üzletekben. Ahogy hazafelé igyekezett, kosarát rendszerint telirakták apró ajándékokkal a gyermekeinek.

- Grace, kedves - mondta neki valamelyik jólelkű háziasszony -, fogja itt egy darab zablepény, egy kicsi vajjal a tetején, vigye le a kicsikéknek! - Vagy: -Itt van fél tucat tojás, tudom, hogy nagy a család.

Otthon aztán a kis Connorok, aprók és nagyobbacskák, mind fáradt anyjuk köré gyűltek, és átkutatták kosarát ezekért az ajándékokért. De Grace takarékos, kemény élete egyszer csak véget ért, néhány órás betegség után meghalt. Olyan szépen elsiratták és eltemették, ahogy csak Thady szerény erszényétől tellett...

Thady a temetés utáni éjszakán már ágyban volt, de a tűz még erősen égett, amikor egyszer csak látta, hogy elhunyt felesége keresztülmegy a szobán, és a  bölcső fölé hajol. Thady halálra rémült, gyorsan imádságot kezdett mormolni, és eltakarta arcát a takaróval, aztán mire ismét fel mert nézni, a jelenés már eltűnt.

Másnap éjjel kivette a csecsemőt a bölcsőből és maga mellé fektette az ágyba, azt remélve, hogy ezzel megmenekül a kísértet látogatótól, de Grace nem sokára megjelent a szobában, átnyúlt Thady felett, és betakarta a gyermeket. Szegény ember remegve és borzongva kiáltott fel:
- Grace, feleségem, mi hoz ide vissza? Mit akarsz tőlem? 
- Nem akarok én tetőled semmit, Thady, csak azt, hogy tedd vissza a kicsit a bölcsőbe - felelte a kísértet megvető hangon. - Te túlságosan félsz tőlem, de Rose húgom nem fog félni... mondd meg neki, hogy várjon rám holnap este a régi várfalnál.

Rose az anyjával élt, egy mérföldnyire onnét, de minden félelem nélkül engedelmeskedett nővére hívásának, és a megjelölt időben pontosan megjelent a furcsa találkozón. 

- Rose aranyom, mondta a kísértet, amikor megjelent a húga előtt a régi várfalnál-, nem nyughatik a lelkem amiatt a két veres sál miatt, amik a kosaramban maradtak. Matty Hunter és Jane Taggart adták rájuk a pénzt, azon vettem, pénteken volt nyolc napja. Add nekik oda a sálat holnap. Az öreg Mosey M'Conkell meg adott nekem egy gyapjúkabátra valót, ott van a többi holmi alatt a kosárban. És most Isten áldjon, most már nyugalomra térhetek!

- Grace, Grace, ne siess már annyira! - kiáltotta a hűséges testvér, mikor a kedves hang elhalkult, és a kedves arc halványulni kezdett. - Grace, drága! Hát Thady? A gyerekek? Csak még egy szót! - De sem a kiáltás, sem a könnyek nem állíthatták meg útján a nyugvóhelyére siető kísértetet!

(Fordította: Rakovszky Zsuzsa)    

Tyler McRobert felvétele (forrás: Unsplash)

Grace Connor

Thady and Grace Connor lived on the borders of a large turf bog, in the parish of Clondevaddock, where they could hear the Atlantic surges thunder in upon the shore, and see the wild storms of winter sweep over the Muckish mountain, and his rugged neighbours. Even in summer the cabin by the bog was dull and dreary enough

Thady Connor worked in the fields, and Grace made a livelihood as a pedlar, carrying a basket of remnants of cloth, calico, drugget, and frieze about the country. The people rarely visited any large town, and found it convenient to buy from Grace, who was welcomed in many a lonely house, where a table was hastily cleared, that she might display her wares. Being considered a very honest woman, she was frequently entrusted with commissions to the shops in Letterkenny and Ramelton. As she set out towards home, her basket was generally laden with little gifts for her children.

"Grace, dear," would one of the kind housewives say, "here's a farrel  of oaten cake, wi' a taste o' butter on it; tak' it wi' you for the weans;" or, "Here's half-a-dozen of eggs; you've a big family to support."

Small Connors of all ages crowded round the weary mother, to rifle her basket of these gifts. But her thrifty, hard life came suddenly to an end. She died after an illness of a few hours, and was waked and buried as handsomely as Thady could afford.

Thady was in bed the night after the funeral, and the fire still burned brightly, when he saw his departed wife across the room and bend over the cradle. Terrified, he muttered rapid prayers, covered his face with the blanket; and on looking up again the appearance was gone.

Next night he lifted the infant out of the cradle, and laid it behind him in the bed, hoping thus to escape his ghostly visitor; but Grace was presently in the room, and stretching over him to wrap up her child. Shrinking and shuddering, the poor man exclaimed, "Grace, woman, what is it brings you back? What is it you want wi' me?"

"I want naething fae you, Thady, but to put thon wean back in her cradle," replied the spectre, in a tone of scorn. "You're too feared for me, but my sister Rose willna be feared for me--tell her to meet me tomorrow evening, in the old wallsteads."

Rose lived with her mother, about a mile off, but she obeyed her sister's summons without the least fear, and kept the strange tryste in due time.

"Rose, dear," she said, as she appeared before her sister in the old wallsteads, "my mind's oneasy about them twa' red shawls that's in the basket. Matty Hunter and Jane Taggart paid me for them, an' I bought them wi' their money, Friday was eight days. Gie them the shawls the morrow. An' old Mosey M'Corkell gied me the price o' a wiley coat; it's in under the other things in the basket. An' now farewell; I can get to my rest."

"Grace, Grace, bide a wee minute," cried the faithful sister, as the dear voice grew fainter, and the dear face began to fade -- "Grace, darling! Thady? The children? One word mair!" but neither cries nor tears could further detain the spirit hastening to its rest!

(Miss Letitia Maclintock elmesélése alapján, William Butler Yeats, 1888)