Mese arról, hogy minden anyának a saját gyermeke a legszebb a világon

Aligha van van hatalmasabb és önzetlenebb szeretet a világon annál, mint, amit egy anya érez a saját gyermeke iránt. Az édesanyák hegyeket képesek megmozgatni, ha gyermekeikről van szó és elfogadják őket minden hibájukkal, tévedéseikkel, botlásakkal együtt. Úgy szeretik őket, ahogy vannak. 

Erről szól az alábbi román népmese is, melynek itt közölöm az 1915-ös angol nyelvű kiadását és az az alapján készült magyar nyelvű fordításomat. Isten éltesse az édesanyákat!

A varjú és rút fióka

román népmese

Valamennyi madár közül a varjút tartják a legrútabbnak a világon, különösen annak fiatal fiókáit. A legenda úgy tartja, hogy Isten, miután megteremtette az összes élőlényt, magához rendelte teremtményeit, hogy megnézze magának őket és utódaikat. Látni akarta, hogyan néznek ki a fiatal madarak és állatok, és azután megfelelő ajándékokkal és élelemmel látta el őket és kicsinyeiket.

Jöttek is a teremtmények szép sorjában. Isten megnézte őket, egyeseket megcirógatott, másokat megsimogatott, és nagyon meg volt elégedve mindegyikükkel, mivel egytől-egyig talált bennük valami szépet. Megáldotta hát őket, és ellátta őket élelemmel, hogy abból éljenek. A varjú érkezett utoljára. Magával hozta a kis fiókáit, akik nagy büszkeséggel töltötték el.

Amikor Isten a fiatal varjakra vetette tekintetét, igencsak meglepődött, majd így szólt az anyjukhoz:

‒ Ezek biztosan nem az én teremtményeim. Én nem hozhattam létre ilyen förtelmes dolgokat. Minden teremtményemnek olyan szépséges kicsinyei vannak, hogy öröm rájuk nézni, de a tieid olyan rútak, hogy felfordul tőlük a gyomra annak, aki csak rájuk néz. Honnan szerezted ezeket?

‒ Honnan szereztem őket? - válaszolta a varjú. - Ezek az én saját gyerekeim - tette hozzá büszkén.

‒ Menj innen és hozz nekem másikat! Ezek túl rútak. Látni se bírom őket!

Isten szavain bosszankodva, útnak indult hát a varjú. Berepülte az egész világot, hogy olyan fiókákat keressen, amelyek szebbek, mint amelyeket bemutatott Istennek. Ám egyetlen fiatal madár sem tűnt olyan szépnek a szemében, mint a sajátja. Visszatért tehát Istenhez, és azt mondta:

‒ Bejártam az egész világot, átkutattam annak minden zegét-zugát, de az enyémnél szebb és kedvesebb fiókákat sehol sem találtam.

Elmosolyodott ezen Isten és így felelt a varjúnak:

‒ Jól van hát! Így van ezzel minden anya. Egy gyermek sem olyan szép a szemükben, mint a sajátjuk.

Azzal megáldotta Isten a varjúfiókákat és ajándékaival elbocsátotta őket a világba.

                             Fordította: Szilágyi Magdolna.

The Crow and Its Ugly Fledglings

Romanian folk tale

Of all the birds the crow is considered the ugliest, especially its young fledglings. The legend tells that sometime after God had created all the living beings, he called everyone to see them and their offspring. He wanted to see how the young birds and animals looked, and then to give them suitable gifts, and food for their little ones.

They came one by one, and God looked at them, patted some and stroked others, and was very pleased with every one of them, for each one had something of beauty in it. And so he blessed them and gave them food by which to live. The last to come was the crow, bringing her little brood with her, very proud of them.

When God cast his eyes upon the young crows, he spat in astonishment, and said, "Surely these are not my creatures. I could not have made such ugly things. Every one of my creatures has such beautiful young ones that they are a pleasure to look at, but yours are so ugly that it makes one sick to look at them. Where did you get this one?"

"Where should I get them from?" replied the crow. "It is my very own young child," she added with pride.

"You had better go back and bring me another one. This is much too ugly. I cannot look at it."

Annoyed at the words of God, the crow went away and flew all over the earth to search for another young one that would be more beautiful than the one she had brought to God. But no other young bird appeared so beautiful in her eyes as her own. So she returned back to God and said, "I have been all over the world, and I have searched high and low, but young birds more beautiful and more dainty than mine I have not been able to find."

Then God smilingly replied, "Quite right. Just so are all mothers. No other child is so beautiful in their eyes as their own."

Then he blessed the little crows and sent them away into the world with his gifts.