Mi köze a nyúlnak a feltámadáshoz?

A tojásokat hozó húsvéti nyúl alakja mára elválaszthatatlanul hozzátartozik a húsvét ünnepéhez. De mi köze a nyúlnak a feltámadáshoz? És honnan ered a húsvéti tojásfestés szokása?

A tavaszünnep és a húsvét

A fenti kérdés megválaszolásához jóval a kereszténység előtti időkre kell visszatekintenünk. Azokra az időkre, amikor az állattenyésztésből és növénytermesztésből élő ember túlélése és boldogulása még nagyban függött a természeti viszonyoktól. A természet történéseiről, törvényszerű ismétlődéseiről gyűjtött tapasztalatok nemzedékről nemzedékre hagyományozódtak, meghatározták a mindennapi élet és munka ritmusát, rendet teremtettek a káoszban, kapaszkodót jelentettek a bizonytalanságban.

Az egyik ilyen meghatározó törvényszerűség volt az évszakok váltakozása és az azokhoz kapcsolódó jeles napok, a tavaszi és az őszi nap-éj egyenlőség (lat. aequinoctium) ismétlődése. A tavaszi nap-éj egyenlőséget, amikor a világos időszakok hossza elérte, majd pedig napról-napra meghaladta a sötét időszakok hosszát, tavaszünneppel köszöntötték. 

A tavaszköszöntő rítusokkal, áldozatok bemutatásával egyrészt hálát adtak azért, hogy "a világosság legyőzte a sötétséget", másfelől a természet újjászületését, a jó termést és a bőséges állatszaporulatot igyekezték velük támogatni, elősegíteni.

Jézus feltámadásának ünnepét, a húsvétot ugyancsak a tavaszi nap-éj egyenlőség idején kezdték el megtartani a keresztény közösségek a 2. század közepétől és idővel számos szokást és szimbólumot átvettek a korai tavaszünnepből. Minden valószínűség szerint a tavaszünnep az emlékét őrzi többek között a húsvét német (Ostern) és angol (Easter) neve, a húsvéti nyúl, a tojásfestés és a locsolkodás szokása is.

Ostara

A germán hagyomány szerint a tavaszt Ostara (Eostre, Eastre), a hajnal istennője hozza el a földre, aki a mezőket járva felébreszti a természetet téli álmából. Jöttére a fák virágba borulnak, a madarak elkezdenek fészket rakni és megindul az élet. Az istennőt gyakran ábrázolták nyúllal (a "szaporaság" jelképével), kezében tojásokkal (az "új élet" szimbólumával) és tavaszi virágokkal.

Franz Xaver Winterhalter:  A tavasz (Forrás: Wikimedia Commons)

Ostara ünnepén szokás volt máglyát gyújtani, tojást főzni és növényekkel befesteni azokat valamint tánccal köszönteni a tavaszt. A napfelkelténél húzott friss kútvíznek vagy forrásvíznek különleges, gyógyító erőt, fiatalító hatást tulajdonítottak. Így hajnaltájt nem volt ritka látvány a vízforrásoknál sürgölődő, mosakodó, fehérbe öltözött lányok sereglete. 

Magát Ostarát is leginkább fehérbe öltözött fiatal nőként ábrázolták, fején virágkoszorúval. Általában vidámnak képzelték el, de könnyen elkomolyodott, miként a tavaszi napsütést is hirtelen felválthatja az eső. Alakja tehát szeszélyes és ártatlan, mint a tavasz maga.

Ostara, a ragyogó hajnal, a napfelkelte istennőjének ünnepe, aki áldást és örömet hoz el a földre jól megfeleltehetető Jézus feltámadásnak ünnepével, nem véletlen tehát, hogy a húsvét olyan sok szokást átvett ettől a kereszténység előtti ünneptől.