Néma mássalhangzók az angol nyelvben

2021.10.01

'Debt', 'handsome', 'knife', 'psychology', 'soften' -- ez csupán néhány azok közül a szavak közül, amelyek kiejtését sokszor még a haladó szintű nyelvtanulók is elrontják amiatt, hogy nem vagy nem pontosan ismerik a néma betűk (silent letters) szabályait. Pedig az angol nyelvben nemcsak a hangképzésre, a hangsúlyokra és a hanglejtésre fontos odafigyelnünk, hanem arra is, hogy melyek azok a betűk, amelyeket nem ejtünk ki. 

Az egyes dialektusok között természetesen lehet eltérés például az R betű kiejtése tekintetében, de a néma betűk nagy része kisebb-nagyobb szabályosságot mutat, mely szabályok elsajátításával ugrásszerűen javulhat a kiejtésünk, magabiztosabban tudunk megszólalni, sőt az esetlegesen még ismeretlen szavakat is pontosabban tudjuk kiolvasni. 



Összegyűjtöttem a néma mássalhangzók (silent consonants) előfordulásának leggyakoribb eseteit és az alábbiakban számos példa kíséretében mutatom be ezeket.   


A B betűt nem ejtjük a T után illetve a szó végén M után: 
Pl. debt, doubt, subtle; 
bomb, climb, comb, crumb, dumb, lamb, limb, numb, thumb, tomb, womb


A C betűt általában nem ejtjük az S után:
Pl. ascend, ascent, crescent, descend, descent, disciple, fascinate, fluorescent, muscle, obscene, resuscitate, scenario, scene, scent, science, scissors


A D betűt néha nem ejtjük az N után: 
Pl. handkerchief, handsome, sandwich, Wednesday 


A G betűt általában nem ejtjük az N előtt:
Pl. align, assign, benign, campaign, champagne, cologne, consign, design,
 feign, foreign, gnash, gnat, gnarl, gnome, reign, resign, sign


A H betűt gyakran nem ejtjük
és W és után, valamint néhány szó elején:

Pl. ache, anchor, archaeology, architect, chaos, character, charisma, chemical, chlorine, choir, chord, choreograph, chrome, echo, orchestra, scheme, school, stomach,
 tech
what, when, where, which, why; wheel, whether, while, whip, whistle; 
hour, honest, honesty, honorary, honour


A szó eleji K betű néma az N előtt:
Pl. knee, knew, knickers, knife, knight, knit, knob, knock, knot, know, knowledge 

Az L betű néma néhány szóban:
Pl. almond, calf, calm, chalk, could, folk, salmon, should, talk, walk


A szóvégi N betű néma az M után:
Pl. autumn, condemn, column, damn, hymn
, limn, solemn
(de ha magánhanzó követi őket, akkor kiejtjtük az N-t pl. damnation, hymnal, autumnal)    


A szóeleji P betűt soha nem ejtjük az előtt:  Pl. pseudo, psyche, psychiatrist, psychiatry, psychic, psychological, psychology, psychotherapy, psychotic


A T betűt gyakran nem ejtjük ki  az -EN végződés előtt, vagy ha két mássalhangzó között áll:
Pl. chasten, christen, fasten, glisten, hasten, listen, moisten, often, soften;  
apostle, castle, gristle, mortgage, nestle, pestle, thistle, whistle, wrestle 


A szóeleji W-t nem ejtjük az R előtt:
Pl. wrack, wrath, wrap, wrapper, wreath, wreck, wreckage, wrench, wrestle, wretched, wriggle, wring, wrinkle, wrist, write, wrote



Ahogyan arra a bevezetőben is utaltam az R betű kiejtése akcentusonként változik. Az Egyesült Államok, Kanada, Írország, Skócia, Délnyugat-Anglia, India és Pakisztán területén beszélt dialektusokban ('rhotic' dialects) rendszerint kiejtenek mind írott R betűt. Ezzel szemben Anglia, Wales, Ausztrália, Új-Zéland és Dél-Afrika területén ('non-rhotic' dialects) a néma R szabályát követik. Ennek a szabálynak az értelmében csak akkor ejtik ki az R betűt, ha azt egy magánhangzó követi (pl. red, review, respect, brown, from, trust, tatrum). Ugyanakkor nem ejtik sem a magánhangzó után álló szó végi R-t (pl. mother, brother, sister, car, star, for, your, Sir), sem azt az R-t, amely egy magánhangzó és egy mássalhangzó között áll (pl. bird, word, turn, stark, dark, performance, concern).

Összességében a mássalhangzókról elmondható, hogy mindegyik lehet bizonyos körülmények között néma betű (silent letter). Ez alól egyetlen kivétel létezik csupán, ez pedig a V betű, amit minden esetben kiejtjük.