Shalott kisasszonya

2021.08.17

Lord Alfred Tennyson (1809-1892) volt a viktoriánus kor egyik legnépszerűbb angol költője, akit Wordsworth után Anglia koszorús költőjének is megválasztottak. A költő egyik leghíresebb és talán legtöbbet idézett műve a Lady of Shalott (Shalott kisasszonya) című ballada, amely számos kortárs festőt is megihletett, különösen a preraffaelita irányzat képviselőit és az ő követőiket. 

A vers egy 13. századi prózai szövegen (Donna di Scalotta) alapszik, mely a tragikus sorsú Elaine of Astolat nemes hölgy történetét meséli el. Az Arthur-mondakörhöz kapcsolódó történet szerint a Elaine belehalt bánatába, mivel reménytelenül szerelmes volt Sir Lancelotba -- aki mit sem tudott a shalotti hölgy hozzá fűződő érzéseiről.  


John William Waterhouse. The Lady of Shalott (1888, Tate Gallery, London)


The Lady of Shalott
by Lord Alfred Tennyson

On either side the river lie
Long fields of barley and of rye,
That clothe the wold and meet the sky;
And thro' the field the road runs by
To many-tower'd Camelot;
And up and down the people go,
Gazing where the lilies blow
Round an island there below,
The island of Shalott.

Willows whiten, aspens quiver,
Little breezes dusk and shiver
Thro' the wave that runs for ever
By the island in the river
Flowing down to Camelot.
Four gray walls, and four gray towers,
Overlook a space of flowers,
And the silent isle imbowers
The Lady of Shalott.


Shalott kisaszonya
(fordította: Csukási József)

A sík folyó mindkét felét
Rozs, árpaföld szegélyezék;
S a zöld vetéseket setét
Vonalban mély út metszi szét,
S a tornyos Camelotnak kerül.
Sok nép kijárt és nézte mind:
A liliom mint reszket, ing,
Halk szellő lebbenésekint
Shalott sziget körűl.

A nyárfa rezg, a fűz pihen,
Lágy esti szellő nesztelen
Játékot űz a sík vizen,
Mely a sziget körűl viszen,
S alább Camelotnak tart vala.
Négy szürke sáncz, négy őrtorony
Tekintget át a kertfalon;
Ott él magában, gazdagon
Shalott kisasszonya. 

(Részlet: I. rész, 1-2. versszak)

A kanyargó folyó túloldalán van egy árpa- és rozsföldekkel szegélyezett út, mely a híres Camelot soktornyú városába vezet. A város lakói az úton haladva, gyakran tekintgetnek át a növények, liliom, nyár és fűz borította Shalott szigetére. Itt él a "négy szürke fal és négy szürke torony" fogságában Shalott kisasszonya egymaga. A külvilágtól elzártan élő nemes hölgy létezéséről csupán az árpa földeken dolgozó aratók tudnak.  Hajnalban a földekre megérkezve és késő éjjel fáradtan hazaindulva ők szokták hallani édes énekének visszhangját és azt suttogják egymásnak, hogy: "Ez a Shalott tündérkisaszonyának dala." 

There she weaves by night and day
A magic web with colours gay.
She has heard a whisper say,
A curse is on her if she stay
To look down to Camelot.
She knows not what the curse may be,
And so she weaveth steadily,
And little other care hath she,
The Lady of Shalott.

And moving thro' a mirror clear
That hangs before her all the year,
Shadows of the world appear.
There she sees the highway near
Winding down to Camelot:
There the river eddy whirls,
And there the surly village-churls,
And the red cloaks of market girls,
Pass onward from Shalott.


Ott sző nappal, fon sötéttel
Bűvös kelmét gyöngyszegéllyel.
Halk szót halla egyszer éjjel:
Átok ver meg, ha lenézel
Még Camelotnak valaha!»
Nem érti, mit jelenthet ez,
Csak egyre sző, fon, köt, himez,
És minden búbajról letesz
Shalott kisasszonya.

Előtte függ a kék falon
Egy fényes nagy tükör, azon
Csodás árnyképek gazdagon
Vonulnak át egész napon
Camelotnak út-kanyarlatán.
Elcsillog messze a folyó,
Mogorva pórnép látható,
S piros ruhás, vásározó
Sok, sok shalotti lány.

(Részlet: II. rész, 1-2. versszak)

John William Waterhouse. I am Half Sick of Shadows Said the Lady of Shalott (1915, Art Gallery of Ontario, Toronto) 


Shalott kisasszonya egy varázslatos, színes kelmén dolgozik naphosszat, miközben szörnyű átok sújtja. Azt ugyan nem tudja, mi történik vele, ha az átok beteljesül, annyit azonban igen, hogy a szigetet nem hagyhatja el és nem nézhet ki ablakán Camelot irányába. Csupán egy mágikus tükrön keresztül láthatja, mi történik a folyó túlpartján. A tükrön át szobájába villanó ködképeket, legyen az fáklyás gyászmenet vagy fiatal boldog házaspár, a szőttesben örökíti meg, miközben fáradtan felsóhajt "Megölnek még ezek az árnyak!".


.

A bow-shot from her bower-eaves,
He rode between the barley-sheaves,
The sun came dazzling thro' the leaves,
And flamed upon the brazen greaves
Of bold Sir Lancelot.
A red-cross knight for ever kneel'd
To a lady in his shield,
That sparkled on the yellow field,
Beside remote Shalott.

The gemmy bridle glitter'd free,
Like to some branch of stars we see
Hung in the golden Galaxy.
The bridle bells rang merrily
As he rode down to Camelot:
And from his blazon'd baldric slung
A mighty silver bugle hung,
And as he rode his armour rung,
Beside remote Shalott.

(...)

She left the web, she left the loom,
She made three paces thro' the room,
She saw the water-lily bloom,
She saw the helmet and the plume,
She look'd down to Camelot.
Out flew the web and floated wide;
The mirror crack'd from side to side;
"The curse is come upon me," cried
The Lady of Shalott.


Egy nyíllövésre ugratott
A vár alatt el, s jelt adott;
Ha fényt dobott az ágbogok
Között a nap rácsillogott
Pánczélvasában Lanczelot.
Ősczímerében egy vitéz
Térdelve bájos hölgyre néz;
Fényétől csillámlott egész
Vidék, egész Shalott.

Kantárján, mint a holdas ég,
A tenger drágakő úgy ég.
Van csengetyű is rajt elég,
Hogy szinte csöng és bong a lég.
Camelot felé így vágtatott;
Dús hímü övkötőn elől
Ezüst kürt lógott, kétfelől
Kard, kopja, nyil csörgésitől
Viszhangozott Shalott. 

(....)

Eldobta dolgát, s hirtelen
Az ablak-mély előtt terem,
És nézte hosszan, nézte lenn,
Mint reng a liljom, s kényesen
A kócsag Camelotnak tova....
Mit szőtt, a szőnyeg szétszakadt,
A nagy tükör ketté hasadt,
Az átok immár rám szakadt!»
Sóhajt Shalott kisasszonya.

(Részlet: III. rész, 1-2. és 5. versszak)

William Holman Hunt. The Lady of Shalott (1888-1905 k., Wadsworth Atheneum Museum of Art, Hartford, Connecticut) 


Egy este aztán Shalott hölgye megpillantja a tükörben Sir Lancelotot, amint Camelot felé vágtat, csillogó páncélban, felcicomázott paripáján. Sugárzó széles homlokát és vállára leomló fekete fürtjeit látva a lány végzetesen beleszeret Lancelotba és amikor meghallja a folyó mellett lepihenő lovag énekét a túlpartról, nem tud ellenállni a kísértésnek, eldobja a szőttest és kitekint az ablakon. A varázstükör azonban abban a pillanatban meghasad, a tükörben felsejlő képeket ábrázoló szőttesek pedig szétfoszlanak. Az átok beteljesült.    


In the stormy east-wind straining,
The pale yellow woods were waning,

The broad stream in his banks complaining,
Heavily the low sky raining
Over tower'd Camelot;
Down she came and found a boat
Beneath a willow left afloat,
And round about the prow she wrote
The Lady of Shalott.

And down the river's dim expanse
Like some bold seër in a trance,
Seeing all his own mischance-
With a glassy countenance
Did she look to Camelot.
And at the closing of the day
She loosed the chain, and down she lay;
The broad stream bore her far away,
The Lady of Shalott.

Lying, robed in snowy white
That loosely flew to left and right-
The leaves upon her falling light-
Thro' the noises of the night
She floated down to Camelot:
And as the boat-head wound along
The willowy hills and fields among,
They heard her singing her last song,
The Lady of Shalott.


Hűs őszi szél fú zordonan.
Az erdő puszta, lombtalan,
Kinlódik, zajlik a folyam,
Sebes eső csapdos, rohan
Camelotra le s zuhog tova.
Lement a partra' s ott alant
Egy sajkát lelt gazdátalant,
S ormára írta szótalan':
Shalott kisasszonya!»

Hűs zápor, szél csapkodta bár,
Prófétaként, ki látja már
A véget, mely reája vár,
Lemondó, néma arczczal áll,
S merően néz Camelotnak át.
S midőn az est nyugovóra szállt,
Eloldá mélán csónakát,
S vivé az ár odább, tovább,
Shalott kisasszonyát.

És szótlanul feküdt, fehér
Ruháját lengeté a szél,
Hullongott rája lomb, levél,
Így úszott hajh! a szörnyű éj
Ködében Camelotnak tova.
S midőn a földek közt, a fák
Alatt alább úszott, alább....
Elzöngte bús hattyú-dalát
Shalott kisasszonya.

(Részlet: IV. rész, 1-3. versszak)

Végső kétségbeesésében, szerelemtől hajtva Shalott Hölgye egy kis csónakba száll és elindul Camelot felé, ám közben kitör a vihar. Ahogy a csónak Camelot felé sodródik, a lány még elénekli utolsó dalát, ereje azonban lassan elhagyja, és mire csónakját a városba sodorja az ár, ő már nem él.

Camelot lakói a vihar elcsendesülése után rátalálnak a partra sodródó csónakra és a benne fekvő gyönyörű halott lányra, és csupán a csónak ormára írott szavakból tudják meg, hogy ő volt "Shalott kisasszonya". Az összegyűlt csodálkozó tömegben ott van maga Lancelot is, aki elmereng a lány szépségén és rejtélyes halálán, és ismeretlenül is elbúcsúzik tőle.

John Atkinson Grimshaw. The Lady of Shalott (1875 k.)


Tennyson költeménye valójában jóval több, mint egyszerűen az Arthur-mondakör egy történetének viktoriánus parafrázisa. Egyes irodalmárok a viktoriánus kori Anglia társadalomkritikáját látják a műben. A versben szereplő hölgy ebben az értelmezésben a "négy fal" közé kényszerített nőket testesíti meg, akiknek a háztartás és a család körüli teendők jutott osztályrészül, és akiktől elvárja a társadalom a visszafogott, szűzies, erkölcsös magatartást. Sir Lancelot pedig az elbűvölő lovag, aki megtestesíti ugyan a kor a hölgyekkel udvarias és előzékeny (ám kétségkívül egysíkú gondolkodású) férfiideálját, arról viszont már fogalma sincs, hogy egy nő tulajdonképpen pont érte áldozza fel az életét.

A vers egy másik értelmezési lehetősége szerint a magányosan szövő és a valós világot csak annak tükröződéséből ismerő shalotti hölgy valójában az "elefántcsonttornyukba" elvonultan alkotó és a valósággal csupán érintőlegesen kapcsolódó művészeket testesíti meg, beleértve magát Tennysont is. Mindez felveti a művész lehetőségeinek kérdését is (ami komolyan foglalkoztatta Tennysont). Azaz vagy a társadalomból kivonulva az alkotói magányt választja, a művészet lesz az élete és kortársai is kizárólag a művein keresztül találkoznak vele, vagy társadalmi (esetleg politikai) szerepet vállal, ám ebben az esetben elveszíti az "ártatlanságát" és le kell mondania a művészetről. A két szerepkör kizárja egymást.

Források

Szövegek:

  • Lord Alfred Tennyson. The Lady of Shalott (1832), Poetry Foundation 
  • Lord Alfred Tennyson. Shalott Kisasszonya. Fordította Csukási József (1882)

Festmények: