Szent András ünnepe Skóciában

Az ország védőszentje, Szent András tiszteletére november 30 nemzeti ünnep Skóciában, amit hagyományos skót ételekkel (pl. haggis, stovies, bridies, cranachan) és zenével ünnepelnek országszerte, de a londoni skót közösségek is összegyűlnek ezen a napon az utcákon és pubokban, hogy megünnepeljék az összetartozásukat, és a skót kultúrát. Az Edinburghtől északkeletre eső St. Andrews városában (és néhány más skót városban) pedig egy egész héten keresztül tartanak az ünnepi események. Az ünnep eredete a hagyomány szerint III. Malcolm skót király uralkodása idejére (1053-1098) vezethető vissza, és most lássuk honnan ered Szent András és Skócia kapcsolata a hagyomány szerint?

Skót férfiak hagyományos ünnepi viselete ("kilt"). (Forrás: Pixabay) 

Szent András

Szent András egyike volt Jézus tizenkét tanítványának, kik szem- és fültanúi voltak Jézus cselekedeteinek és vértanúságot szenvedtek a hitükért. András az evangéliumok és az életéről szóló legendák alapján józan gondolkodású, kulturálisan nyitott, emberséges és tettre kész apostol volt, aki Jézus halála után a Fekete-tengertől délre eső örmény és kurd területeken, majd pedig Görögországban folyatott hittérítő tevékenységet. Kr. u. 60-ban az achaiai Patrai városában felkereste Aegaestes proconsult, akivel hitvitát folytatott, ám a vitában alularadt, feldühödött tisztviselő börtönbe vetette és keresztre feszíttette Andrást. A kivégzőeszköz egy X formára ácsolt (lat. crux decussata) kereszt volt. A legenda szerint András apostol kérésére használták ezt a keresztet, mert tartotta magát méltónak arra hogy, ugyanolyan kereszten végezzék ki, mint amire Jézust feszítették meg egykor. A történészek magyarázata szerint pedig görögök gyakrabban használtak ilyen típusú keresztet a kivégzésre, mint latin keresztet. Bármi is lehetett az ok, ez a típusú kereszt azóta is "andráskereszt" éven ismert és Szent András legfontosabb ismertetőjeleként (attribútmaként) ismert a képzőművészetből.      

Ifj. Frans Fracken: Szent András keresztre feszítése, 1620 körül (Forrás: Wikimedia Commons)

St. Andrews

Egy legenda szerint, hogy Kr. u. 345-ben azt az utasítást kapta Szent Regulus egy angyaltól, hogy vigye el Szent András néhány ereklyéjét (csontját) egy távoli vidékre. Miután Szent Regulus megérkezett a Skócia délkeleti partján fekvő Fife-be, megalapította St. Andrews települést. Egy másik változat pedig úgy szól hogy, a szent ereklyéit a 7. században Szent Wilfrid egy római zarándoklatból hazatérve hozta magával a szigetre. Ezeket a pikt király, Angus MacFergus az általa emelt Szent Regulus-kolostorban, Kilrymontban helyezte el, a települést pedig St. Andrewsnak nevezék el a szent után.

A skót lobogó

A hagyomány szerint Kr. u. 832-ben, az Aethelstan East Anglia királya a seregével betört a Skót-alföldre (Lothian vidékére). Az angolok létszámban messze felülmúlták az egyesített pikt és skót hadsereget és már szinte magukénak tudták a győzelmet. Ám a csata előestéjén a II. Óengus (Angus) király álmában megjelent Szent András, aki biztosította őt, hogy a segítségével győzelmet fog aratni a túlerőben lévő angolokkal szemben. Egy másik változat szerint pedig a csata reggelén Óengus király imádsága közben fehér felhők gyűltek össze a tiszta kék égbolton, melyek jól láthatóan egy egyenlőszárú keresztet formáztak. A jelenséget látva a király megfogadta a szentnek, hogy ő lesz Skócia védőszentje, ha segíti a seregét a csatában. A piktek és a skótok győzelmet arattak az angolok felett Athelstanefordnál és a piktek királya az ígéretét megtartva Szent Andrást tette meg Skócia védőszentjévé, a zászlaja pedig a látott jelenség után kék alapon fehér színű egyenlő szárú kereszt (saltire) lett.

A legenda mellett írott történelmi adatok is fennmaradtak a skót zászló eredetével kapcsolatban. Ezek szerint Robert Bruce, Skócia királya (1306-1329), az angolok felett Bannockburnnál (1314. június 23-24) aratott győzelmét követően (mely a skót függetlenségi háború egyik legfontosabb csatája volt) kiállított Arbroath-i Nyilatkozatban, Szent Andrást nevezte meg hivatalosan Skócia védőszentjének. A Saltire pedig 1385-ben lett Skócia hivatalos nemzeti zászlaja, miután a skót parlament úgy határozott, hogy a skót katonák a fehér keresztet viseljék megkülönböztető jelként a csatában. 

Bár Szent András Skócia védőszentjévé válásához hasonlóan a skót lobogó eredete is a legendák homályba vész, annyi bizonyos, hogy a Saltire az egyik legrébbi eredetű ma is használt zászló Európában és egyben a skót nemzeti büszkeség egyik fontos jelképe.