Tedd színesebbé az angolod!
Gyakran tapasztalom, hogy az angolul tanulók hajlamosak elsősorban a főnevekre és igékre koncentrálni a szavak tanulása során, miközben megfeledkeznek a melléknevekről, pedig kevés olyan szófaj létezik, amellyel ilyen mértékben lehetne színezni a beszélt és írott szöveget.
A melléknevek változatos és megfelelő használatával sokkal árnyaltabban és választékosabban fejezhetjük ki a mondanivalónkat. Épp ezért komoly minőségi ugrást jelent ha valaki képes például a big és small helyett az enormous/massive/gigantic és a tiny/miniature/petite melléknevek körébe tartozó jelzőket magabiztosan használni.
Természetesen, mint minden szófajnál, a melléknevek esetében is alapvető fontosságú tisztában lenni az egyes szavak jelentésárnyalataival és kollokációival (azaz állandósult szókapcsolataival). Ezért mielőtt elkezdenénk aktívan használni az újonnan elsajátított mellékneveket, érdemes mindenképp felütni egy megbízható egynyelvű szótárt valamint egy kollokációs szótárt, hogy meggyőződjünk azok pontos jelentéséről és használatáról.
Összegyűjtöttem 30 viszonylag széles körben használható melléknevet, amelyeket érdemes elsajátítani a választékosabb beszéd (és írás) érdekében:
#1 abundant
= existing or available in large quantities
Rainfall is abundant in the region.
#2 ample
= enough, and often more
than you need
There is ample evidence to prove his guilt.
#3 appealing
= attractive and interesting
He had a nice smile and an appealing personality.
#4 breathtaking
= extremely impressive or
beautiful
The scenery along the coast was just breathtaking.
#5 brilliant
= extremely intelligent or skilled
The idea was quite brilliant.
#6 dazzling
= extremely attractive or exciting
He gave a dazzling performance.
#7 eccentric
= strange
or unusual (sometimes in a humorous
way)
She is an eccentric lady living with 26 cats.
#8 exceptional
= much greater
than usual, esp. in skill, intelligence, and quality
The children showed exceptional courage.
#9 exuberant
= happy, excited, and full of energy
Our son is a highly active and exuberant little person.
#10 gigantic
= extremely large
A gigantic wave came in from the sea.
#11 generous
= larger
than usual or expected
I was surprised when my boss gave me such a
generous pay increase.
#12 glorious
= very
beautiful in a way that makes you feel happy
The cottage is surrounded by the most glorious countryside.
#13 gorgeous
= very
beautiful and pleasant
She was wearing a gorgeous red and gold silk sari.
#14 incredible
= extremely
good
What an incredible game that was.
#15 marvellous
= extremely
enjoyable or exciting
It's been an absolutely marvellous day.
#16 memorable
= worth
remembering
The romantic evening cruise will be a memorable experience.
#17 outrageous
= shocking
and morally unacceptable
These prices are just outrageous.
#18 petite
= (of
women) small and thin in an attractive way
She was dark and
petite, as all his wives had
been.
#19 phenomenal
= extremely
successful, esp. in a surprising way
Her rise to fame was quite phenomenal.
#20 quaint
= interesting
or attractive
with a slightly
strange
and old-fashioned
quality
She was living in a quaint old cottage.
#21 quintessential
= being
the most typical example of something
Sheep's milk cheese is the quintessential Corsican cheese.
#22 spectacular
= very sudden or extreme
We've had spectacular success with the product.
#23 splendid
= impressive
and beautiful
The huge windows gave us a splendid view of the grounds.
#24 stunning
= impressive
and beautiful
At the exhibition, there was a stunning display of tropical plants.
#25 superb
= of
the very best quality
The seaside restaurant offered superb seafood.
#26 tantalizing
= causing
excitement and desire in you
I caught a tantalizing glimpse of the sparkling blue sea through the trees.
#27 tranquil
= calm
and peaceful
She stared at the tranquil surface of the water.
#28 tremendous
= very
great in amount or level
She's been a tremendous help to me over
the last few months.
#29 unquestionable
= obvious
and impossible
to doubt
Her achievements are unquestionable.
#30 vivid
= producing
clear, powerful, and detailed images in the mind
He gave a very vivid and often shocking account of his time in prison.
Végezetül még egy jó tanács!
Az új mellékneveket mindig célszerű szókapcsolatok részeként (legalább egy főnévvel együtt) megtanulni, ez segít ugyanis abban, hogy egészen pontosan ismerjük a használati körüket. Ezután már csak annyi dolgunk van, hogy rendszeresen használjuk őket és nyugtázzuk a választékos és elegáns beszédünkért kapott elismerő tekinteteket.
Ha úgy érzed, hogy ez a blogbejegyzés hasznos lehet az ismerőseidnek is, oszd meg kérlek velük, hogy ők is tanulhassanak belőle! Köszönöm!
Felhasznált szótárak:
Cambridge English Dictionary
Macmillan Dictionary
A kép forrása:
Pexel. Photo by Sharon McCutcheon