Thanksgiving Day, a hálaadás napja
Hálaadás napján a karácsonyhoz hasonlóan összegyűlnek a családtagok egy nagy közös vacsorára. Miért adnak hálát ekkor? Ma már nem annyira a termésért, mint kezdetben, sokkal inkább mindazért amijük van, a családért, a barátokért, és amit az adott év folyamán elértek. Fontos (más nemzetek által is megszívlelendő) üzenete ennek az ünnepnek, hogy érdemes időről-időre megállni, lecsendesedni, számba venni az életünkben megtalálható értékeket és hálát adni értük. Count your blessings, vagyis gondoljuk végig mindazt a jót, amiért hálásak lehetünk! Lehet, hogy több van, mint elsőre gondolnánk!
Az ünnep eredete 1620-ra vezethető vissza. Ez év december 21-én kötött ki ugyanis Észak-Amerika (a mai Massachussetts állam) keleti partjainál, a több mint három hónappal korábban Plymouthból elindult Mayflower, fedélzetén 102, az anglikán egyház elől menekülő puritánnal. Az Újvilágba érekező angol telepesek élelemtartalékai a kemény tél folyamán elfogytak, betegségek kínozták őket, így a következő tavaszt már csupán a közösség fele érte meg.
A helyi Wampanoag törzs tagjai megtanították az életben maradt puritánokat hogyan kell kukoricát termeszteni, melyek a mérgező és ehető növények, hogyan csapolható meg a juharfa, mely halakat érdemes kifogni a folyókból, és hogyan lehet elejteni a vadpulykát. 1621 őszén az újvilági telepesek már bőséges termést tudtak betakarítani. Elöljárójuk, William Bradford ezért egy aratási ünnepséget rendezett, melyre a Wampanoag törzs tagjait is meghívta. Massasoit törzsfőnök öt szarvas húsával járult hozzá az első hálaadó lakomához, amelyen kukoricából, tökből és áfonyából készült ételek voltak még.
A következő években, évtizedekben egyre jobban elterjedt az új-angliai telepesek körében a hálaadó aratási ünnepség. Rendszeres ünneppé 1863-ban Abraham Lincoln elnök nyilvánította hálaadási proklamációjában, hogy "a Mindenható keze gyógyítsa be a nemzet sebeit," melyeket a polgárháború során szenvedtek el. (A rabszolgatartó déli államok kezdetben nem szívlelték különösebben az ünnepet, mert a "jenki" keresztény értékek újabb térhódítását látták benne). Hivatalos nemzeti ünneppé végül 1941-ben, Franklin D. Roosevelt elnöksége idején vált a hálaadás napja. Időpontja ekkor lett november utolsó csütörtökje helyett november negyedik csütörtökje, így az "ötcsütörtökös" novemberben sem borítja fel a pénteki nappal kezdődő öthetes karácsonyi készülődést.
Az hálaadás napját a családi körben elfogyasztott vacsorával szokás megünnepelni. Az elmaradhatatlan töltött pulykához ekkor (az első hálaadási ünnepség nyomán) hagyományosan olyan fogásokat szoktak felszolgálni, mint a szaft (gravy), az áfonyaszósz, a fokhagymás burgonyapüré, az édesburgonyapüré, a párolt vagy rakott zöldbab és a sütőtökpite (pumkin pie). Az ünnep mára annyira összeforrott a pulykasülttel (átlagosan 45 millió pulykát szoktak levágni az Egyesült Államokban erre a napra!), hogy a hálaadást "pulyka nap"-nak (Turkey Day, T-Day) is szokás csúfolni.
De vajon hogy kerül a pulyka az asztalra? A legenda szerint I. Erzsébet angol királynő éppen libát falatozott, amikor az Anglia ellen indult Spanyol Armada hajói elsüllyedtek 1588 szeptemberében. A királynő a spanyolok felett aratott győzelemre való megemlékezésképpen minden ősszel libát süttetett az aratás ünnepére (Michaelmas). Az újvilági telepesek gyakorlati okok miatt az Észak-Amerikában őshonos pulykával helyettesítették a libát az aratási ünnepen.
Az ünnep kapcsán fontos kitérni arra is, hogy nem volt mindig békés az újvilági telepesek és a helyi indiánok viszonya. Az angolokkal és más európai gyarmatosítókkal vívott harcok áldozataira emlékeznek minden évben a hálaadaás napi tünetetésen az új-angliai indiánok leszármazottai Massasoit Wampanoag törzsfőnök szobránál. 1970 óta minden évben megtartják a nemzeti gyásznapot (National Day of Mourning) ezzel is tiltakozva az őket ért (és mindmáig tapasztalt) hátrányos megkülönböztetés és elnyomás ellen.